KKFO szakmai nap

 

A fenntartható fejlődés volt a téma a III. kerület önkormányzati fenntartású óvodáit és kulturális intézményeit képviselő vezetőknek, helyetteseiknek tartott Szakmai Napon.

Az egész napos program résztvevői számos előadást hallhattak a fenntarthatóság környezeti, társadalmi és gazdasági aspektusainak mélyebb megismerése érdekében.

Az említett intézmények mindegyike részt vett a közelmúltban a környezeti fenntarthatóságukat monitorozó Zöld felmérésen, melynek eredményeit ezen Szakmai Napon ismerhették meg, valamint interaktív formában bővíthették tudásukat az ENSZ Fenntartható Fejlesztési Célok (SDG) 17 témáját feldolgozva.

Vendégelőadóként egy multinacionális cég – a Tata Consultancy Services – marketingvezetője mutatta be azt az élményalapú, interkulturális készségfejlesztő pilotprogramot, melyet Óbuda-Békásmegyer hat óvodai telephelyén nagy sikerrel valósítottak meg az intézményekkel együttműködve.

A kerületünkben működő Platán Könyvtár több díjjal is büszkélkedhető projektjeiről Pőcze Márta igazgató beszélt, és bemutatkozott egy hazai, instant környezetbarát tisztítószereket gyártó és forgalmazó startupper cég is.

A látottakat, hallottakat műhelymunka keretében közösen dolgozták fel a résztvevők, gyakorlatiasan végiggondolva, hogyan tudják a fenntarthatóság szempontjait érvényre juttatni a mindennapi szakmai munkában.

A III. kerület fenntartásában működő kulturális és köznevelési intézményeket felügyelő Kulturális és Köznevelési Főosztály által szervezett Szakmai Napnak a Goldberger Textilipari Gyűjtemény gyönyörűen felújított műemléképülete adott otthont, megvalósításába a Fenntarthatósági, Ifjúsági Civil és Nemzetiségi Osztály szakembereit is bevonták.

 A résztvevők a visszajelzések alapján hasznosnak és inspirálónak ítélték a programot, és szívesen vennének részt a jövőben is hasonló Szakmai Napon.

OSZD MEG HA TETSZETT!

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on linkedin

A látszat néha csal – ÖNBIZALOM program

  Az Önbizalom program célja, hogy minél több tudatos médiafogyasztó és stabil önbizalommal rendelkező fiatal nőjön fel, mert minden lélek számít! Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete az Óhegy

Tavaszi Játékfesztivál

  A nagy sikerre való tekintettel 2024. április 27-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

KKFO szakmai nap

  A fenntartható fejlődés volt a téma a III. kerület önkormányzati fenntartású óvodáit és kulturális intézményeit képviselő vezetőknek, helyetteseiknek tartott Szakmai Napon. Az egész napos

37. KERÉKVÁR-BÉKÁS Időfutam

  A Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub örömmel tájékoztat mindenkit, hogy a héten megnyílt az online nevezési felület a 37. KERÉKVÁR-BÉKÁS Időfutam versenyre. A verseny a

Ha február, akkor Civil Véradás!

  Ráadásul idén februárban ez nem is akárhányadik, hanem a tizedik alkalom! A véradás önzetlen jócselekedet, mely erősíti az összetartozás érzését, és amellyel a legnagyobb

Skip to content