MEGHÍVÓ – Hospice Nárcisz Pad avatása és nárciszültetés

 

A Magyar Hospice Alapítvány szeretettel hívja és várja a kerületi civil szervezeteket is az őszi Hospice Nárcisz programjára.

Ez az alkalom idén rendhagyó lesz, mert a nárciszültetés mellett Hospice Nárcisz Padot is avatnak a JÓbuda Közösségi Alapítvány támogatásával.

A gyerekeket pedig a Buboréktündér, Previtzer Tünde tündérmeséje és óriás buborékjai kápráztatják el.

 

A nárcisz a remény és a rák elleni küzdelem nemzetközi jelképe, az Alapítvány ezért választotta szemléletformáló programjai elnevezésének is. Edukációs eseményeik egyik eleme, hogy minden ősszel – kicsik és nagyok közösen – nárciszhagymákat ültetnek a generációk közötti szolidaritás és az életvégi méltóság megőrzése jegyében.

Minden elültetett virághagyma ezt az együttérzést fejezi ki.

Az Alapítvány fontosnak tartja, hogy minden korosztály az életkorának megfelelően ismerkedhessen az élettel, az elmúlással, a bánattal és a veszteséggel.

E célból, szintén a JÓbuda Közösségi Alapítvány pályázatának köszönhetően, olyan edukációs anyaggal készülnek, mely segítséget nyújt a pedagógusoknak, szülőknek a témában való tájékozódásban; konkrét válaszokat fogalmaz meg, hogyan beszélgessünk ezekről a kérdésekről óvodás és iskolás korú gyermekekkel.

Az Alapítvány közösségi programjai mentén sok értékes párbeszéd indulhat el a gyermekek és pedagógusaik, családjaik között.

Az újonnan állított Hospice Nárcisz Pad erre méltó hely lehet.

 

Az esemény pontos időpontja és helyszíne:

2023. október 5. (csütörtök) 10 óra, III. kerület, Holdudvar Park

 

A tervezett program:

9.30-10.00 Gyülekező az óvodák, iskolák, civil szervezetek számára

10.05 Polgármesteri köszöntő

10.10 Alapítványi köszöntő – Dr. Muszbek Katalin, orvos-igazgató

10.15 Padavatás

10.20 Tündérmese, interaktív óriásbuborék-varázslás és nárciszültetés

Befejezés: várhatóan 11.00 óra

 

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Indul Civil Üzleti Iskolánk negyedik évada

  A hazánkban egyedülálló programsorozatot a nagy sikerre való tekintettel immár negyedszer indítja el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A Civil Üzleti Iskola legfontosabb célja az Önkormányzat, a

Ismét Tavaszi Játékfesztivál!

  A nagy sikerre való tekintettel 2025. május 10-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

Kié legyen idén a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutam

  Idén már a 39. alkalommal vár mindenkit a BVKK csapata a KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutamra, ahol az indulóknak a 18 kilométeres Tahitótfalu–Kisoroszi–Tahitótfalu távot kell teljesíteni a

Sportsiker Óbudán!

  2025. január 25. és 26. között Olaszországban, Frosinone megyében rendezték meg a regionális rövid pályás úszóbajnokságot, melyen olasz és magyar hallássérült versenyzők integráltan vehettek

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content