BUDAPEST 150 ÖSSZETEKERÉS – 2023. szeptember 23.

 

A rendezvény célja a kerékpározás, a városi közlekedésben az alternatív közlekedési eszközök és a budapesti kerékpárutak népszerűsítése volt.

Budapest közel kétezer éves múltra tekint vissza; 150 éve a három történelmi városrész, Buda, Pest és Óbuda egyesítéséről döntöttek. Az egyesítés 150. évfordulója alkalmából Összetekerést szervezett a Budapesti Szabadidősport Szövetség: a főváros 5 pontjáról kerékpárral tekertek be a résztvevők a Margit-szigetre, szimbolizálva a városrészek egyesülését.

Az indulási helyszínek között két III. kerületi is volt, ahol a Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub tagjai várták a kerékpárosokat. A helyi programok után rendőri felvezetéssel indultak a kerékpárosok a kerület színének megfelelő pólóban a központi helyszínre, a Margit-szigeten található Kristály Színtérbe.

A Kristály Színtér hatalmas udvarán is számos programba kapcsolódhattak be a résztvevők. Minden beérkező emlékérmet kapott a rendezvény logójával. Ki lehetett próbálni a fénybringát, illetve a trükkös bringák sokaságát is. A szervízponton szakember javította a kisebb hibákat, és jó tanácsokkal is ellátta a kerékpár-tulajdonosokat. A BikeSafe program keretében a rendőrségi adatbázisba lehetett a kerékpárokat regisztrálni, valamint tesztlap kitöltésével is frissíthették KRESZ-tudásukat a jelenlévők.

Az időjárás nem volt kegyes a rendezvényhez: kora reggeltől zárt felhőzet érte el a fővárost, és az erős eső egészen 10 óráig kitartott.

Köszönet azon bátor kerékpárosoknak, akik a kedvezőtlen időjárás ellenére is képviselték kerületünket a rendezvényen!

OSZD MEG HA TETSZETT!

Indul Civil Üzleti Iskolánk negyedik évada

  A hazánkban egyedülálló programsorozatot a nagy sikerre való tekintettel immár negyedszer indítja el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A Civil Üzleti Iskola legfontosabb célja az Önkormányzat, a

Ismét Tavaszi Játékfesztivál!

  A nagy sikerre való tekintettel 2025. május 10-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

Kié legyen idén a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutam

  Idén már a 39. alkalommal vár mindenkit a BVKK csapata a KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutamra, ahol az indulóknak a 18 kilométeres Tahitótfalu–Kisoroszi–Tahitótfalu távot kell teljesíteni a

Sportsiker Óbudán!

  2025. január 25. és 26. között Olaszországban, Frosinone megyében rendezték meg a regionális rövid pályás úszóbajnokságot, melyen olasz és magyar hallássérült versenyzők integráltan vehettek

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content