Mindenütt van többlet, és mindenütt van hiány – Közösségi alapítvány kezdi meg működését a kerületben

A helyi összefogás, az összetartozás erősítése minden időszakban rendkívül fontos, de a mostani járványhelyzetben, túlzás nélkül mondhatjuk, hogy életbevágó. A közösségi alapítvány a helyi összefogásra épít, tagjai helyi célok eléréséért dolgoznak. Adományt, erőforrást gyűjtenek és osztanak, helyi kezdeményezéseket támogatnak, erősítve az emberek közötti bizalmat, a lakóhelyi felelősségvállalást, a kerülethez tartozás érzését.

A közösségi alapítvány világszerte elterjedt formája a helyi fejlesztésnek, missziója a társadalmi bizalom növelése, a helyi identitás és a közösségi összefogás erősítése. Közösségi alapítványoknak köszönhető többek között a Ferencváros számos szociális, kulturális és sportprogramja, Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely köztereinek fejlesztése, Pécsett a Kajakommandó és a Szomszédság Akadémia, Németországban több pályakezdési ösztöndíj.

Az Óbuda-Békásmegyeren alakult Harmadik Kerületi Közösségi Alapítvány fő célkitűzése a hídépítés a helyi lakosok, cégek, civil szervezetek és az önkormányzat között. A tavaly nyáron kezdődő szerveződés 2020-ban két ízben is sikeresen pályázott a Gyökerek és Szárnyak Alapítványnál akiktől szakmai és anyagi támogatást is kapott. 2021 tavaszán a csoport közösségi finanszírozású kampányt hirdetett az alapítói tőke összegyűjtésére, amelyen 33 helyi adományozótól összesen 400 ezer forint támogatás gyűlt össze. Ezzel az induló tőkével, valamint a további kampányokkal a kerület jóllétét, környezetének javulását, a szomszédsági kapcsolatok erősödését, Óbuda-Békásmegyer civil közösségeinek fejlődését kívánják támogatni.

A csoport 2021. április 20-án nyújtotta be az alapítvány megalakulásához szükséges dokumentumokat, várhatóan késő tavasszal kezdik meg működésüket.

Az óbudai közösségi alapítvány várja a harmadik kerületben élők, dolgozók, tanulók, helyi vállalkozók vagy az ide kötődők csatlakozását önkéntesként, helyi ügyek pártfogóiként, támogatóiként, hogy a hivatalos alapítványi bejegyzést követően minél szélesebb körben kezdhesse meg munkáját.

Ha bővebben szeretné megismerni az Alapítvány munkáját, nézze meg blogjukat vagy Facebook-oldalukat.

 

Mindenütt van többlet, és mindenütt van hiány. Kössük össze a lehetőségeket!

OSZD MEG HA TETSZETT!

Indul Civil Üzleti Iskolánk negyedik évada

  A hazánkban egyedülálló programsorozatot a nagy sikerre való tekintettel immár negyedszer indítja el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A Civil Üzleti Iskola legfontosabb célja az Önkormányzat, a

Ismét Tavaszi Játékfesztivál!

  A nagy sikerre való tekintettel 2025. május 10-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

Kié legyen idén a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutam

  Idén már a 39. alkalommal vár mindenkit a BVKK csapata a KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutamra, ahol az indulóknak a 18 kilométeres Tahitótfalu–Kisoroszi–Tahitótfalu távot kell teljesíteni a

Sportsiker Óbudán!

  2025. január 25. és 26. között Olaszországban, Frosinone megyében rendezték meg a regionális rövid pályás úszóbajnokságot, melyen olasz és magyar hallássérült versenyzők integráltan vehettek

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content