A Baltazár Színház és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös projektje a Civil Díj döntősei között

A Civil Díjat a NIOK Alapítvány azzal a céllal hozta létre, hogy felhívja a figyelmet azokra a civil kezdeményezésekre, amelyek kiemelkedő eredményeket értek el, összefogást generáltak, változást indítottak el, különösen innovatívak, vagy jó példával szolgálnak a többi civil szervezet számára, és a díjazással ismertséget és elismertséget adjon nekik. Hiszünk benne, hogy a civilek és civil szervezetek elkötelezett, jó ügyeket szolgáló és értékteremtő munkája nem csak a szakma, de a nagyközönség elismerésére is érdemes.

2021-ben a Baltazár Színház és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 12 Parancsolat című kampányával felkerült a díj shortlistjére. A figyelemfelhívó plakátkampány, a 12 Parancsolat összetett feladatot vállalt. Célunk elsősorban a sérült emberek társadalmi reprezentációjának erősítése volt, valamint közös emberi értékeink közvetítése egy olyan bizonytalanságokkal teli évben, mint a 2020-as. A kihelyezett 12 plakátunkkal egy színvonalas utcai kiállítást hoztunk létre – nem csak a III. kerületi lakosok számára.

Kérjük szavazzanak a projektre a Civil Díj közönségszavazásán: https://nlc.hu/civil-dij-2021/

 

 

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Indul Civil Üzleti Iskolánk negyedik évada

  A hazánkban egyedülálló programsorozatot a nagy sikerre való tekintettel immár negyedszer indítja el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A Civil Üzleti Iskola legfontosabb célja az Önkormányzat, a

Ismét Tavaszi Játékfesztivál!

  A nagy sikerre való tekintettel 2025. május 10-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

Kié legyen idén a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutam

  Idén már a 39. alkalommal vár mindenkit a BVKK csapata a KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutamra, ahol az indulóknak a 18 kilométeres Tahitótfalu–Kisoroszi–Tahitótfalu távot kell teljesíteni a

Sportsiker Óbudán!

  2025. január 25. és 26. között Olaszországban, Frosinone megyében rendezték meg a regionális rövid pályás úszóbajnokságot, melyen olasz és magyar hallássérült versenyzők integráltan vehettek

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content