Civilek részvételével rendeztük meg idei ÓBIÖK Sportnapunkat

 

Rekordszámú sportszerető fiatal, kilenc iskola összesen kétszázhúsz diákja mérette meg magát Óbuda–Békásmegyer Ifjúsági Önkormányzat (ÓBIÖK) idei sportnapján. 2024. május 31-én a TVE öt pályáján izgulhattunk a foci-, röplabda- és kézilabda-bajnokság meccsein. A részt vevő csapatoknak és vendégeknek ezúton is szeretnénk megköszönni a játékot, a nevezést és a részvételt!

Sport- és mozgásrajongó ifjakkal telt meg a III. kerületi Torna és Vívóegylet (TVE) pályája az ÓBIÖK idei sportnapjára, ami immár a 3. ilyen találkozónk volt.  Büszkeség és öröm számunkra, hogy összesen 9 iskola csapata nevezett a foci-, röplabda- és kézilabda bajnokságokra, ami nem kevesebb, mint 220 versenyző diákot jelentett. „Mi nyerni jöttünk, ti meg veszíteni!” – ugratták egymást a rivális csapatok.

Lelkesedésből az első percektől nem volt hiány: a találkozó vidám hangulatát és lendületét Fábián Andrea fitneszedző és Szilágyi Adrienn kerekesszékes táncos (a fogyatékkal élőket segítő és foglalkoztató Roll Natural Egyesület vezetője) zenés bemelegítése kiválóan megalapozta. A műsorvezetést pedig az ifjúsági önkormányzat egyik tagjának, Tomka Babucs Pannának az édesapja, Tomka Tivadar sportriporter, tréner és birkózó vállalta.

 

 

A sportesemény népszerűségét és jó hírét már az is jelzi, hogy az idei ÓBIÖK Sportnap ugyan „csak” a harmadik volt a sorban, egy XIII. kerületi iskola nyolcadikos diákjainak (Berzsenyi Dániel Gimnázium) annyira megtetszett a verseny lehetősége, hogy kérték a tanáraikat, hadd vegyenek részt a bajnokságon ők is. Így futballcsapatot szerveztek és be is neveztek, vagyis vendégként és egyetlen nyolcadikos csapatként álltak ki a III. kerületi középiskolások ellenfeleként.

A bajnokságra nevező iskolák:

  • Alternatív Közgazdasági Gimnázium
  • Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium
  • BGSZC Varga István Közgazdasági Technikum
  • Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
  • Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola
  • Maimonidész Gimnázium
  • Óbudai Gimnázium
  • Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium
  • Vendégcsapatként Berzsenyi Dániel Gimnázium (XIII. kerület)

 

 

„Rekordot értünk el: a sportnapunkra összesen 220 diák nevezett, ami nagyon szép eredmény. Egykori eredményes sportolóként nagyon volt számomra, hogy kerületünk egy ilyen nagyszabású rendezvénynek és bajnokságnak otthont adhasson” – szólt a versenyszellem nevében Papp Gábor ifjúsági alpolgármester. dr. Kiss László polgármester a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozva kiemelte, Önkormányzatunk igyekszik mindig olyan eseményeket szervezni, amelyek amellett, hogy a mozgásra, az egészséges életmódra ösztönöznek, a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe veszik.

Elsők között a fenntarthatóság

A 3. ÓBIÖK-Sportnap megszervezésekor külön figyelemmel voltunk a rendezvény fenntarthatóságára. Idén első alkalommal mértük a rendezvény ökológiai lábnyomát: egy megállító táblán kihelyezett QR-kódra kattintva kaphattak vendégeink információt a rendezvény ökológiai lábnyomáról, valamint a program szervezésekor figyelembe vett fenntarthatósági szempontokról. Fontos célunk, hogy ökológiai lábnyomunk jövőre még kisebb legyen.

A III. kerületben 2020 óta van komplex fenntarthatósági stratégia. Célunk, hogy mások számára is követhető, gyakorlatias példákat mutassunk, hogyan lehet fenntarthatóbbá tenni az életünket, tudatosan védeni a környezetet, javítani az esélyegyenlőséget, valamint partnerséget, és megtartó közösségeket építeni. További információk: https://ifjusag.obuda.hu/karbonlabnyom-az-obiok-sportnapon/

Civil Sportágbörze

A meccsek közötti szünetek is izgalmas elfoglaltságot ígértek: Sportágbörzénken – melyre a kerületi civil sportélet olyan képviselői készültek, mint a Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub, a Fortissimo Együtt a Sportoló Ifjúságért Alapítvány, a Roll Natural Egyesület, az Indián Vízitúra, a Panoráma SE vagy a homoludens.hu Egyesület – ügyességi játékok és bemutatók szórakoztatták az érdeklődőket. Volt kerékpárszimulátor, evezőgép és célbadobás, sőt még gólyalábakra is fel lehetett pattanni. A felnőtteket és a fiatalabbakat is  a távirányítós autó kötötte le. Érdemes volt végigmenni a játékokon, mert a megoldott feladatért pecsét, azok összegyűjtéséért pedig ajándék is járt.

 

 

Egy rendkívül jó hangulatú, pezsgő játékkal és energiával teli délelőttöt tölthettünk együtt a diákokkal. Támogatóink jóvoltából pedig valamennyi részvevőt és vendéget is fitt ajándékcsomaggal fogadhattunk. A kimerült diákok energiaraktárait a BioTech USA ajándék tornazsákjában található megannyi müzli szelet és C-vitamin tölthette  fel, az ajándék kulaccsal pedig a BGYH Zrt. kiváló Csillaghegyi ásványvizeiből meríthettek frissítőt.

Nagyjából 350 liter vizet ajánlottak fel a sportnapra, hozzá vízgépet és vízadagolót is; a szendvicsek mellé kapott, Family Heart glutén- és laktózmentes pék- és édesipari termékeinek köszönhetően pedig tényleg mindenki jóllakhatott – a megmaradt szendvicsek a lehető legjobb helyre jutottak, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Miklós Utcai Integrált Hajléktalanellátó Központjának adományozták.

Ezúton is köszönjük támogatóinknak az adományokat!

 

 

A résztvevők biztonságát az Óbuda-Békásmegyer Mentő Alapítvány és a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete biztosította. A TVE pedig nemcsak a helyszínt bocsátotta rendelkezésünkre, de az eseményt végig edzői, bírói segítséggel is támogatta. Önkéntesek is segítették a pályákon munkánkat, akik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskolából és a BGSZC Varga István Közgazdasági Technikumból érkeztek.

A végig kiváló játékmenetet sajnos megszakította az eső. A játékhoz és mozgáshoz szokott diákok egy részének láthatóan ez nem okozott gondot – többen minden további nélkül rúgták tovább a bőrt és vidáman cigánykerekeztek – , ilyen körülmények között ugyanakkor mégsem játszhattuk le a várva várt döntőket: aznap nem született győztes fociban és röplabdában sem. Egyedül a kézilabda játékosai vívtak barátságos mérkőzéseket.

 

A későbbiek folyamán az érintett csapatokkal egyeztetve az a döntés született, hogy a fociban két győztest hirdetünk, így e bajnokság végeredménye:

  1. helyezett: Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium, valamint az Óbudai Gimnázium
  1. helyezett: Magyar Máltai Szeretetszolgálat Óbudai Technikum és Szakképző Iskola
  2. helyezett: Alternatív Közgazdasági Gimnázium II.

 

Az ÓBIÖK Sportnap röplabdabajnokságának döntő mérkőzéseit 2024. június 12. (szerda) délután 14:45 órától rendeztük meg, az eseménynek otthont adó Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnáziumban. A dobogó első és második lépcsőfokáért játszó csapatok  a Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium voltak.

A bajnokság végeredménye a következő lett:

  1. helyezett: Kőrösi Csoma Sándor Két Tanítási Nyelvű Baptista Gimnázium
  1. helyezett: Alternatív Közgazdasági Gimnázium
  2. helyezett: Békásmegyeri Veres Péter Gimnázium

 

 

Nagyon hálásak vagyunk valamennyi versenyző iskolának és diáknak, valamint a Sportágbörzén bemutatkozó civil szervezeteknek!

 

(Fotók: Pozsonyi Roland)

OSZD MEG HA TETSZETT!

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on linkedin

MOCCANJ Gyalogos Teljesítménytúra

  Az esemény helyszíne és időpontja: Budapest III. kerület Mocsárosdűlő, 2024. október 6. Rajthely: 1031 Budapest, Gladiátor u. 37., Gladiátor utcai játszótérnél Megközelítés: – busz:

Ismét új online szolgáltatást indít a VGYKE

  Intézze otthonából, néhány kattintással, akadálymentesen a VGYKE-be való belépését, az online tagfelvételi regisztráción keresztül! Kérjen segítséget munkatársainktól chaten. Lépjen be egyesületünk tagságába, és vegye

Fortissimo-Logiscool családi nap

  Kedves Szülők! Örömmel értesítünk Titeket, hogy idén első alkalommal kerül megrendezésre a Fortissimo-Logiscool családi nap, ahol interaktív foglalkozások, modern technológia, változatos programok – no

XI. Országos Civil Véradás

  A véradás önzetlen jócselekedet, mely erősíti az összetartozás érzését, és amellyel a legnagyobb ajándékot adhatod: életet menthetsz. Csatlakozzatok ti is ehhez az önzetlen és

Skip to content