Felelősséggel, önként dolgoznak értünk – Köszöntjük a civileket, köszönjük a civileknek

A civilek, azaz a valóban minden hivataltól, szervezettől, hatalomtól függetlenül működő civil szervezetek az élet csaknem minden területén ott vannak. Segítenek, az érdekeinket képviselik, változtatást kezdeményeznek, hogy valamennyiünk életét jobbá tegyék. Önkormányzatunk nagyra becsüli ezeket az erőfeszítéseket, és igyekszik támogatni.

Civilek nélkül egyetlen állam vagy társadalom sem működhet demokratikusan és szolidárisan. Ennek elismeréseként, és abból a célból, hogy ráirányítsuk figyelmünket hiánypótló munkájukra, 1997 óta február 1-jét a civilek napjaként tartjuk számon Magyarországon.

Az erős civil hálózat, szervezeteivel és önkénteseivel, rendkívül színes és széles körű tevékenységet végez, hiszen a hatalmi visszásságok feltárásától a tevékeny környezetvédelmen át a legelesettebbek érdekvédelméig és támogatásáig számos területen jelen van, és keresi a megoldásokat. És mivel világszerte közügyeket is felvállalnak, és olyan problémákra is rávilágítanak, amelyeket a hatalom éppen ellenkezőleg: homályban igyekszik tartani, olykor helyzetük, munkájuk igencsak nehézzé válik.

Régi tudás ez, mely szerint óriási, erőszak nélküli erő lehet abban az összefogásban, amelyet a civilek képviselnek: „Az egyesületi eszme az emberek között a legnagyobb, egyben legszelídebb erő és hatalom”, írta Széchenyi István már a XIX. században.

A civilek napja arra is felhívja a figyelmet, hogy ha nem működnének kellő számban civil szervezetek, akkor az önkormányzatokra sokkal több feladat és felelősség hárulna. Ezt a felelősségvállalást és társadalmi munkát Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat nagyra értékeli.

Ennek részeként itt, a honlapunkon cikksorozatunkkal mutatjuk be a kerületi civil szervezetek koronavírus-járvány idején végzett támogató szolgáltatásait, amelyekkel segítséget nyújtanak a mindennapok során. Önkormányzatunk a hatékony együttműködés mellett számos pályázatot hirdet, és ennek révén nyújt anyagi támogatást szervezeteknek, alapítványoknak, egyesületeknek, hogy azok munkájukkal valamennyiünk életét jobbá tehessék. Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat az elmúlt évben több mint 110 civil szervezetet támogatott összesen 300 millió forintot meghaladó értékben.

És mi magunk is támogathatjuk e szervezetek olykor valóban hiánypótló munkáját, akár önkénteseként, akár azzal, hogy felajánljuk az időnket, a szaktudásunkat, akár úgy, hogy rendelkezünk a javukra személyi jövedelemadónk egy százalékáról.

Ha bekapcsolódunk a közös munkába, egy jó ügyért együtt tenni, sokféle hasznos, még életre szóló tapasztalatot is szerezhetünk – ami egyetlen embernek lehetetlen, az a közösségnek lehetőség.

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megjelentek 2026. évi civil pályázataink!

  Az elmúlt évekhez képest változás, hogy idén négy témában várja az Önkormányzat a jelentkezéseket.    1. Pályázati felhívás civil szervezetek számára az egészséges életmódot

Adj vért – adj esélyt az ünnepekre!

  Az ünnepek közeledtével már kezdünk a karácsonyra és a családunkra hangolódni. Sajnos az ünnepi időszak alatt is nagyon fontos, hogy a kórházak vérkészletei megfelelőek

Mikulás Óbuda-Hegyvidéken

  Hozzánk is jött a Mikulás. 170 gyermek várta izgatottan szüleivel, nagyszüleivel. Kicsinyek a Klubházban, bátrabbak a Virágos-nyeregben. Felfele menet krampuszok akadályozták a csapatokat, de

Adventi Civil Gondolatok 4.

  “A holnap minden virága a ma magjaiban rejlik.” Indiai közmondás KISCELLI ERDŐKERT Helyi Közösséget és Kertet építünk KIK VAGYUNK? Lelkes, önkéntes kertészkedőkként ismerkedünk a talajjal, a

Adventi Civil Gondolatok 3.

  A Magyar Kerékpárosklub adventi üzenete: – Hét bringásreggeli/uzsonna… – Öt túra… – Az első nagy, óbudai bicibusz… – Két óbudai városismereti tekergés… – Két

Adventi Civil Gondolatok 2.

  Fogadjátok sok szeretettel az Otthon Segítünk Alapítvány adventi üzenetét! ”A család is… olyan valami az életben, ami becses… Olaj az élet lámpásába.”  (Gárdonyi Géza)

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content