„Fogadj el – fogadd el” – Képzés a fogyatékossággal élő személyek társadalmi integrációja jegyében óvodapedagógusok részére
2024-ben ismételten elindítottuk óvodapedagógusaink körében a Kézenfogva Alapítvány képzését, amellyel a fogyatékos személyek társadalmi integrációjának erősítését kívánjuk fejleszteni. A program az óvodáskorú gyermekek és közvetve szüleik részére nyújt segítséget a fogyatékosság elfogadása érdekében azzal, hogy a gyerekekkel foglalkozó óvodapedagógusok részére biztosít elméleti és gyakorlati információkat és személyes tapasztalásokat.
A sikeresen elvégzett képzés után a résztvevő óvodapedagógusok visszajelzéseiből válogattunk:
Miért van szükség a képzésre?
„… nem álltam jól magammal: sajnálat, félelem, bizonytalanság. Ezek az érzések nem visznek abba az irányba, ami felé tartok. Hát ezért jöttem ide, erre a képzésre, hogy szembesüljek magammal, a saját érzéseimmel, és azzal, hogy van mit tanulnom.”
„Fontos, hogy ne legyenek tabuk a fogyatékossággal élők és az egészséges emberek között, hisz csak így tudjuk megismerni és segíteni egymást!”
Az első benyomás
„Nem tudtam mire számíthatok, tartottam is tőle, hogy a heteken át tartó gyakorlati órák mit jelenthetnek, de pozitív tapasztalatokkal gyarapodtam már rögtön az első napokon.”
„A továbbképzésre kicsit félve érkeztünk, hiszen egy újabb száraz, fárasztó elméleti oktatásra számítottunk. Ezzel szemben már első alkalommal olyan mély, emberközeli élményt kaptunk, hogy már izgatottan vártuk a további alkalmakat.”
„Már az első napon egy érzelmi hullámvasútra szálltam és még mindig tart.”
A megtapasztalás
„A sérült emberekkel való személyes találkozás és mindennapjaikba való ” gyakorlati” betekintés, a koordinátor emberközpontú, fesztelen és barátságos személyisége hozzásegített, hogy a további képzési napok elé várakozással tekintsek.”
„Rengeteget kérdezhettünk tőlük, így sok új információhoz jutottunk hozzá, és akár tévhiteket is ledöntöttek bennünk, melyek a köztudatban élnek. Nagyon gyakorlatorientált volt ez a nap…”
„Hihetetlenül pozitív tapasztalás volt találkozni a tapasztalati szakértőkkel és rajtuk keresztül megtapasztalni a világot. Figyeltem magam, ahogy hitetlenkedve néztem a boldogságtól ragyogó arcukat, a vicces megjegyzéseket. …”
„Persze segítőkész ember vagyok, így mindig segítek, amiben tudok. De ennyi! Majd felismertem, hogy sajnálatot érzek a sérült emberek láttán. Miért is? … Igazából a külsőségek szintjén láttam őket, és a külső nem engedett mögé látni…”
Amiket tanultunk
„… szülei (és más családtagok pl. testvér) miken mennek keresztül, hogy a társadalom befogadja és elfogadja, megértse Őket, hogy milyen nagy odaadással és szeretettel segítik sérült gyermekeiket.”
„Mindenkinek kiderült a továbbképzés alatt, a gyerekek rendkívül elfogadóak és nyitottak. Mivel már nekünk is megvannak a megfelelő módszereink, kaptunk egy kiindulópontot, ezért könnyebben átadjuk nekik ezt a szemléletet.”
„Én őszintén élveztem, még kicsit kevésnek is éreztem azt az 5 napot, amíg a képzés tartott.”
„Ez volt a továbbképzés igazi kihívása – továbbadni másoknak azt az elfogadást, amit mi itt tanultunk, lehetőleg ebbe bevonva a szülőket is.”
„Egymás kiselőadásaiból is sokat tanultunk, hisz különbözőségeink miatt más-más oldalról közelítettük meg a projektet, és új ötleteket sajátíthattunk el, melyet később „bevihetünk” és kipróbálhatunk saját csoportunkban.”
„Sok új dolgot tanultam, nagyon hasznosnak találtam ezt a képzést. Ajánlom minden pedagógusnak, illetve szerintem érdemes lenne minden óvodában projekt formájában feldolgozni ezt a témát a gyerekekkel együtt.”
A konklúzió
„Számomra nagyon fontos, hogy a gyerekek, akikkel az évek során találkozom, megértőek és elfogadóak legyenek társaikhoz! Hiszem, hogy a mai társadalomban már ebben a korban el kell kezdeni az „érzékenyítést”, hogy szociálisan (és érzelmileg is) egészséges felnőttek váljanak belőlük.”
„Egy új út a gyerekekhez, egy új módszer: szemléletváltás.”
„Meg lehetnénk fogyatékosság nélküli társaink felé is néha ugyanolyan nyitottak, mint fogyatékkal élő társaink felé – lesajnálás, lenézés nélkül.”
