Fővárosi elismeréseket kaptak kerületi civilek

A Főváros Napján, november 17-én elismerő díjakat adományozott Budapest Főváros Önkormányzata azoknak, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek. A díjazottak között több kerületi illetőségű is van.

Budapestért díjat kapott Mihály Tibor, a Külker Evezős Klub Óbuda elnöke, a Magyar Evezős Szövetség örökös tiszteletbeli elnökségi tagja. A budapesti evezős sportéletben, illetve a Római-part épített és természeti értékeinek védelmében az elmúlt 40 évben végzett kiemelkedő szakmai és közösségi tevékenysége elismeréséül.

Pro Urbe Budapest díjat kapott az Aquincum-Mocsáros Egyesület a Mocsárosdűlőért végzett, kiemelkedően hasznos, értékmentő tevékenységéért, környezettudatos szemléletre ösztönző, példamutató civil kezdeményezéseiért.

Budapest egyesítésének évfordulója alkalmából díszpolgári címben részesült kerületünkből dr. Iványi Gábor, Hazám és Raoul Wallenberg-díjas lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség és az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, főiskolai rektor részére. Az elesettek és hátrányos helyzetűek támogatásáért végzett, több évtizedes, elkötelezett munkája, jelentős közéleti és vezetői tevékenysége elismeréseként.

Zalabai Gábor Díj – A Budapestiek Esélyegyenlőségéért elismert kapott az Oltalom Karitatív Egyesület a kiszolgáltatott vagy veszélyben lévő emberek lelki, anyagi támogatásáért, valamint a társadalmi egyenlőtlenségek iránti érzékenység elősegítése érdekében végzett elhivatott munkájáért.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak!

OSZD MEG HA TETSZETT!

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on linkedin

Táncolni JóóÓbuda! – Békásmegyer

  Mi lehetne jobb, mint vidám zenére mozogni, táncolni? A Diamond Sportegyesület és Harcművészeti Iskola, amely már 32 éve működik Óbudán, beindította a zenés-táncos rendezvényeket, havi

Idén is tavaszi Római-parti szemétszedés

Május 20-án szemétszedési akcióra várunk mindenkit, akinek fontos a Római-part tisztasága. A Mi Rómaink Egyesület vezetésével és civil szervezetek közreműködésével szemétszedési akciót hirdetünk, hogy együtt

Nyárindító Játékfesztivál

  A nagy sikerre való tekintettel 2023. június 3-án (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal

Nyári napközis lovas táborok

  Az Aranypatkó Lovarda 2023-ban is sok szeretettel várja a 5-14 éves korú, kezdő és haladó lovas gyerekeket napközis táborukba! TURNUSOK: 1. JÚNIUS 19.- 23.

Jóbuda Harmadik KerületiKözösségi Alapítvány padavató

Fogadjon örökbe Ön is egy padot!

  A JÓbuda Közösségi Alapítvány április 25-én padavatót tartott a Pók utcai lakótelep Máltai játszótere melletti fitneszpark két padjánál. Az ünnepélyes átadón dr. Kiss László,

Skip to content