IDÉN IS TEGYÜNK EGYÜTT A RÓMAI-PART TISZTASÁGÁÉRT!

Október 16-án szemétszedési akcióra várunk mindenkit, akinek fontos a Római-part tisztasága.

A Mi Rómaink Egyesület vezetésével és civil szervezetek közreműködésével szemétszedési akciót hirdetünk, hogy együtt tisztítsuk meg a Rozgonyi Piroska utca – Kalászi út – Losonc utca – Szent János utca bekötőutakat és az általuk határolt partszakaszt a Rómain.

Időpont: 2021. október 16. szombat, 9.30 óra (esőnap október 17.)

Találkozási pont: Rozgonyi Piroska utca 36. Vendégház

 

9.30 Találkozó – Meleg tea, pogácsa, eszköz kiosztás, csapatok, térképek felosztása

10.00 Polgármester úr beszéde

10.10 Béres András, Mi Rómaink! elnöke köszöntő beszéde

10.20 Indulás

12.20 Visszaérkezés, ebéd

 

Fontos információk:

A programot szabad téren rendezzük,  a várható hűvösebb időjárásra legyünk tekintettel.

Forró teával várunk mindenkit reggel a bázison (Rozgonyi Piroska utca 36.), amit saját kulacsba beletöltve a takarításra is magunkkal tudunk vinni.

A vendégházat befűtjük, így melegedni vissza tudunk térni, illetve a mosdóhasználat is biztosított.

A szemétszedés végeztével közös ebédre hívunk mindenkit, melyet a bázison (Rozgonyi Piroska utca 36.) az udvaron főzünk bográcsban.

A program a Mi Rómaink szervezésében valósul meg, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával, illetve civil szervezetek közreműködésével.

 

Az akciót az aktuális járványhelyzetnek megfelelő óvintézkedések betartása mellett szervezzük. A jelenlévők számától függően több turnusban indulnak a csapatok, illetve biztosítjuk a védekezéshez szükséges eszközöket. Kérünk mindenkit, hogy tartsa be a védőtávolságot és igény szerint viseljen maszkot.

 

A szemétszedéshez szükséges kesztyűkről, szemeteszsákokról és a szemét elszállításáról az önkormányzat gondoskodik.

MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNK – TEGYÜNK EGYÜTT A RÓMAI-PART TISZTASÁGÁÉRT!

Kérjük, hogy részvételi szándékát jelezze a klener.katalin(kukac)obuda.hu e-mail címen.

 

Mi Rómaink

 

Civilek a Római-partért Egyesület

Fák a Rómain

Tiszta Dunáért Egyesület

Római Sportegyesület

Civilek a fövenyért

Design Workshop a Rómaiért

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megjelentek 2026. évi civil pályázataink!

  Az elmúlt évekhez képest változás, hogy idén négy témában várja az Önkormányzat a jelentkezéseket.    1. Pályázati felhívás civil szervezetek számára az egészséges életmódot

Adj vért – adj esélyt az ünnepekre!

  Az ünnepek közeledtével már kezdünk a karácsonyra és a családunkra hangolódni. Sajnos az ünnepi időszak alatt is nagyon fontos, hogy a kórházak vérkészletei megfelelőek

Mikulás Óbuda-Hegyvidéken

  Hozzánk is jött a Mikulás. 170 gyermek várta izgatottan szüleivel, nagyszüleivel. Kicsinyek a Klubházban, bátrabbak a Virágos-nyeregben. Felfele menet krampuszok akadályozták a csapatokat, de

Adventi Civil Gondolatok 4.

  “A holnap minden virága a ma magjaiban rejlik.” Indiai közmondás KISCELLI ERDŐKERT Helyi Közösséget és Kertet építünk KIK VAGYUNK? Lelkes, önkéntes kertészkedőkként ismerkedünk a talajjal, a

Adventi Civil Gondolatok 3.

  A Magyar Kerékpárosklub adventi üzenete: – Hét bringásreggeli/uzsonna… – Öt túra… – Az első nagy, óbudai bicibusz… – Két óbudai városismereti tekergés… – Két

Adventi Civil Gondolatok 2.

  Fogadjátok sok szeretettel az Otthon Segítünk Alapítvány adventi üzenetét! ”A család is… olyan valami az életben, ami becses… Olaj az élet lámpásába.”  (Gárdonyi Géza)

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content