Meghívó “Az idegrendszer és a zene kapcsolata” workshopra

 

Hogyan képes a zene jelentős pozitív változást elérni az életminőségünkben? Erről szól a “MOZGÁSPSZICHOLÓGIA–ZENE–ÉLETÖRÖM” Egyesület következő előadása a Milton Friedman Egyetemen, 2023. október 26-án, csütörtökön.

Az előadás/workshop témája a mozgáspszichológia lesz, azon belül pedig az idegrendszer és a zene kapcsolata. A program az MZÉ Egyesület előadássorozatának második része.

Az első előadáson, mely A hangulat gyógyító ereje címet viselte, bemutatták a mozgáspszichológia történetét, kialakulásának körülményeit, valamint rámutattak, hogy a dopamin termelése milyen elképesztő pozitív hatással bír az emberi szervezetre, illetve hogy az örömök, a pozitív gondolatok, a pozitív tettek, önmagunk és mások segítése mennyire sokat jelent az egészségmegőrzés szempontjából. Az előadás interaktív részében a lelkes zumbacsapattal együtt a közönség is átmozgathatta magát, majd az érdeklődők mediterrán ételek kóstolóján vehettek részt.

Az előadássorozat második részében hasonló pozitív élmények várják az érdeklődőket!

Időpont: 2023. október 26. 11.00–13.00

Helyszín: Milton Friedman Egyetem (1039 Budapest, Kelta u. 2.)

Előadó: Veronika Berger Mezei, mozgáspszichológia terapeuta, zumbaoktató, előadóművész

Legyen Ön is részese egy összetartó közösségnek, ismerje meg a mozgás és a pozitív életmód erejét!

OSZD MEG HA TETSZETT!

Megjelentek 2026. évi civil pályázataink!

  Az elmúlt évekhez képest változás, hogy idén négy témában várja az Önkormányzat a jelentkezéseket.    1. Pályázati felhívás civil szervezetek számára az egészséges életmódot

Adj vért – adj esélyt az ünnepekre!

  Az ünnepek közeledtével már kezdünk a karácsonyra és a családunkra hangolódni. Sajnos az ünnepi időszak alatt is nagyon fontos, hogy a kórházak vérkészletei megfelelőek

Mikulás Óbuda-Hegyvidéken

  Hozzánk is jött a Mikulás. 170 gyermek várta izgatottan szüleivel, nagyszüleivel. Kicsinyek a Klubházban, bátrabbak a Virágos-nyeregben. Felfele menet krampuszok akadályozták a csapatokat, de

Adventi Civil Gondolatok 4.

  “A holnap minden virága a ma magjaiban rejlik.” Indiai közmondás KISCELLI ERDŐKERT Helyi Közösséget és Kertet építünk KIK VAGYUNK? Lelkes, önkéntes kertészkedőkként ismerkedünk a talajjal, a

Adventi Civil Gondolatok 3.

  A Magyar Kerékpárosklub adventi üzenete: – Hét bringásreggeli/uzsonna… – Öt túra… – Az első nagy, óbudai bicibusz… – Két óbudai városismereti tekergés… – Két

Adventi Civil Gondolatok 2.

  Fogadjátok sok szeretettel az Otthon Segítünk Alapítvány adventi üzenetét! ”A család is… olyan valami az életben, ami becses… Olaj az élet lámpásába.”  (Gárdonyi Géza)

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content