Pályázzatok „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” díjra!

 

Ismét eljött a ti időtök: pályázzatok „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” díjra!

Mindannyian megérdemlitek az elismerést, úgyhogy hajrá!

 Legyen tiétek az 5.000.000 Ft pénzjutalom!

És persze a pénzjutalmon felül a Városháza szimbolikus kulcsa, illetve az „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” kitüntető cím, melyet egy teljes évig használhattok!

 

A pályázattal kapcsolatos hivatalos felhívás és a jelentkezéshez kapcsolódó linkek:

„Harmadszor nyílik arra lehetőség, hogy budapesti civil szervezetek „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” díj keretében széles körben bemutatkozzanak és induljanak az elismerő címért. A díjat a Fővárosi Önkormányzat pályázat útján adományozza, de a budapestiek döntik el, hogy ki kapja.

A beérkező pályázatokat a Budapesti Civil Adatbázis tagjai bírálják el és választják ki pontozással a legjobb tízet. A legjobb tíz közül pedig a budapestiek döntik el szavazás útján, hogy ki kapja az elismerő címet.

A cím elnyerésével idén már 5 millió forint pénzjutalom jár, emellett a nyertes megkapja a Városháza szimbolikus kulcsát, és egy éven keresztül használhatja saját kommunikációjában „Az Év Fővárosi Civil Szervezete” megnevezést. 2023-ban az Utcajogász Egyesület, 2024-ben pedig a Heti Betevő Egyesület nyerte el a díjat. Az elismerő címről bővebben itt tájékozódhatsz.

Pályázni augusztus 12-től lehet a pályázati űrlap kitöltésével, valamint a pályázati anyagot személyesen is le lehet adni a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján.

 A pályázat leadási határideje: 2024. szeptember 9. 23:59

A pályázás részleteinek megismeréséhez és a pályázathoz csatolandó dokumentumok eléréséhez látogass el a Budapest Portálra!”

 

Ne legyetek kishitűek, mert mindannyian fontos küldetést és ügyet vállaltatok fel, és van keresnivalótok a pályázók között!

És azt se felejtsétek el, hogy 2024-ben például az óbudai székhelyű Magyar Hospice Alapítvány már nagyon közel került ahhoz, hogy elnyerje az elismerést.

Ki tudja, 2025-ben talán épp egy kerületi szervezet sikerének örülhetünk közösen!

Úgyhogy mindenki éljen a lehetőséggel, adjatok egy esélyt magatoknak!

 

Mutassuk meg a fővárosnak a III. kerületben tevékenykedő civil szervezetek értékeit és sokszínűségét!!!

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Indul Civil Üzleti Iskolánk negyedik évada

  A hazánkban egyedülálló programsorozatot a nagy sikerre való tekintettel immár negyedszer indítja el Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat. A Civil Üzleti Iskola legfontosabb célja az Önkormányzat, a

Ismét Tavaszi Játékfesztivál!

  A nagy sikerre való tekintettel 2025. május 10-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

Kié legyen idén a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutam

  Idén már a 39. alkalommal vár mindenkit a BVKK csapata a KERÉKVÁR–BÉKÁS Időfutamra, ahol az indulóknak a 18 kilométeres Tahitótfalu–Kisoroszi–Tahitótfalu távot kell teljesíteni a

Sportsiker Óbudán!

  2025. január 25. és 26. között Olaszországban, Frosinone megyében rendezték meg a regionális rövid pályás úszóbajnokságot, melyen olasz és magyar hallássérült versenyzők integráltan vehettek

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content