Sikerrel zárult Civil Üzleti Iskolánk második évada is

 

Büszkén jelenthetjük be, hogy a fővárosban és országosan is egyedülálló programsorozatunk, a Civil Üzleti Iskola 2023-as évada is sikerrel zárult. A projekt célja idén is az volt, hogy erősítse a harmadik kerületben működő civil szervezetek, helyi vállalatok és az önkormányzat közötti együttműködést.

A 2023-as Civil Üzleti Iskola zárórendezvényét ünnepélyes keretek között, az Aquincum Hotel Budapestben tartottuk, ahol rövid pitch-ek keretében tíz civil szervezet mutatta be elképzeléseit, szolgáltatásait a vállalati résztvevőknek. Az önkormányzat és a nagyvállalatok jelen levő képviselői „ász” és „király” kártyák felmutatásával is értékelhették a prezentációkat. A Civil Üzleti Iskola szakmai együttműködő partnere a civil–vállalati–önkormányzati együttműködések és partnerségek piacvezető szervezete, a Civil Impact Nonprofit Közhasznú Kft. volt. Az eseményt Kiss Gyöngyvér, a Civil Impact alapító-ügyvezetője konferálta.

Elsőként a homoludens.hu Egyesület elnöke, Csányi János adott elő „5 perc játék” projektjükről, melynek keretében bárki kiszakadhat a hétköznapi mókuskerékből és újra átélheti a játék örömét, valamint ezen keresztül a közösségbe tartozás élményét is. Az egyesület már több harmadik kerületi intézményhez és vállalathoz is elvitte népszerűnek bizonyuló szolgáltatását.

A Gólyahír Alapítvány képviseletében Süveges Andrea a Bizalom Vára című társasjátékot mutatta be röviden, amely arra is rávilágított, mennyire hasonló szempontok mentén működik egy vállalat és az örökbefogadás folyamata.

A Kamasztér Alapítvány előadásából egy olyan szervezetet ismerhettünk meg, amely játékos eszközökkel (például szabadulószobával) is segíti a kamaszok eligazodását az élet nehézségei közepette; emellett munkahelyi integrációs programokat is tartanak z-generációs fiataloknak. A vállalati környezetbe könnyen átültethető módszereket és az alapítványt az alapító elnök, Balog Edina Anna mutatta be.

Tenk Dóra, a T-Art Alapítvány kulturális menedzserének előadásából megtudhattuk, hogy szervezete a kortárs művészet iránti nyitottságot hivatott növelni, továbbá kreatív csapatépítő programokat is kínálnak cégek számára, amelyek során a közös alkotást és egyfajta kreatív felszabadultságot tapasztalhatnak meg a résztvevők.

Az Óbudai Múzeum igazgatóhelyettese, Söptei Eszter, a Goldberger Textilipari Gyűjteményükre hívta fel a figyelmet: a kiállításon keresztül egy kivételes harmadik kerületi sikertörténetet ismerhetnek meg a múzeum látogatói. Az intézmény örökbefogadási programot is kínál, mely során egy műtárgyat lehet örökbe fogadni (akár cégeknek is), vállalva annak restaurációját. Ezen kívül a múzeum helyi vállalatok felkérésére vállalja a cég székhelye vagy régi épülete történetének felderítését is.

Kun-Pápai Márta az Aquincum-Mocsáros Közhasznú Egyesület képviseletében mesélt az egyesület környezetvédelmi és közösségépítő projektjeiről, melyekben önkormányzatunk is igyekszik segítő kezet nyújtani. Többek között támogatásunkkal valósult meg a Gladiátor park fejlesztése és a Mocsáros tanösvény kialakítása is. Az egyesület szervez szemétszedő, madárles és gyógynövény-megismerő foglalkozásokat is, melyek céges csapatépítő programok közé is jól beilleszthetőek.

Az Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete közösségfejlesztő és környezetvédelmi projekteket valósít meg: többek között zöld-, rekreációs és edukációs terek létrehozását célozzák meg a Táborhegyen. A civil szervezet tevékenységéről Hermann Tünde tartott előadást.

Szolnok Judit, a Mazsola Kuckó Alapítvány megálmodójának prezentációjából egy olyan szervezetet ismerhettünk meg, amely a fogyatékkal élő gyermekeknek és családjaiknak nyújt segítséget. Az alapítvány egy olyan work-life-balance programot is kidolgozott vállalatok számára, amely során különféle problémákra kínálnak hatékony és újfajta megküzdési technikákat. Szolnok Judit jógaórákat is tart – nem csak vállalatoknak.

Az Egyboglya Alapítványról Havas Ágnes és Erdeiné Csepregi Erzsébet beszéltek. Megtudhattuk, hogy a szervezet közösségépítéssel foglalkozik gyermekek és családok számára – ezeket a programokat cégek számára is tudják kínálni csapatépítő jelleggel.

Az Óbudai Kaszások Kosárlabda Klubot Medve Milán mutatta be, aki elmondta: utánpótlásképző klubként működnek, emellett az egészséges életmódot és a sportot igyekszenek megszerettetni a harmadik kerületi gyermekekkel. Céljuk minél több harmadik kerületi iskola tornatermének felújítása – ehhez kérik a helyi vállalatok segítségét, akiknek lehetősége van társasági adójukat egy jó ügyre áldozni.

„Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat feladata, hogy platformként, hídként összekötő szerepet vállaljon a kerület meghatározó szereplői között. Az Üzleti Iskola fontos célja pedig, hogy a kerületi problémákra, fenntarthatósági kérdésekre közösen keressünk és találjunk válaszokat” – fogalmazott Burján Ferenc, környezet- és klímavédelemért felelős alpolgármester az eseményen. „A Civil Üzleti Iskola programján keresztül nemcsak új bevételekhez, új erőforrásokhoz juthatnak a civil szervezetek, de olyan projekteket is megvalósíthatnak a vállalati szereplőkkel és az önkormányzattal közösen, amelyek a kerület és a lakosok hosszútávú érdekeit szolgálják” – tette hozzá az alpolgármester.

„Kiemelt feladat, hogy a sokszor forráshiányos civil szervezeteknek ne csak támogatást adjon az önkormányzat működésük folytatására, missziójuk megvalósítására, hanem fejlesztő programokkal hozzájáruljon üzleti működésük jobbításához és ezáltal gazdasági rentabilitásuk megtartásához” – hangsúlyozta Baráth Andrea, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztályának vezetője. „Halászni tanítjuk a résztvevőket a szó legjobb értelmében, és ehhez a munkához még horgászbotot is adunk a kezükbe: olyan kapcsolatrendszert és támogatói mentormodult, mely segíti őket a kezdő lépések megtételében. Öröm számomra, hogy a tavalyi év után még több vállalatot tudtunk a programba bevonni, sőt, a résztvevők száma is nőtt. Ez jól jelzi a program szükségességét és létjogosultságát” – emelte ki az osztályvezető.

A programhoz idén 15 vállalat és 24 civil szervezet csatlakozott. A sikerrel megvalósított programsorozat vállalati partnerei voltak: ALTEO Nyrt., Aquincum Hotel Budapest, bp, CANON HUNGARIA Kft., dm Kft., Erste Bank Hungary Zrt., Graphisoft Park, Hilti Hungária Kft., LEGO, Market Zrt., MAVIR, PwC Magyarország, Számlázz.hu, UniCredit Bank, Velux.

 

Köszönjük minden vállalati és civil résztvevőnek, hogy idén is velünk együtt erősítették a harmadik kerületi civil–vállalati–önkormányzati együttműködést! Bízunk benne, hogy mindannyian új ismeretekkel és kapcsolatokkal gazdagodva tértek haza Civil Üzleti Iskolánkból!

 

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on linkedin

A látszat néha csal – ÖNBIZALOM program

  Az Önbizalom program célja, hogy minél több tudatos médiafogyasztó és stabil önbizalommal rendelkező fiatal nőjön fel, mert minden lélek számít! Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete az Óhegy

Tavaszi Játékfesztivál

  A nagy sikerre való tekintettel 2024. április 27-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és

KKFO szakmai nap

  A fenntartható fejlődés volt a téma a III. kerület önkormányzati fenntartású óvodáit és kulturális intézményeit képviselő vezetőknek, helyetteseiknek tartott Szakmai Napon. Az egész napos

37. KERÉKVÁR-BÉKÁS Időfutam

  A Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub örömmel tájékoztat mindenkit, hogy a héten megnyílt az online nevezési felület a 37. KERÉKVÁR-BÉKÁS Időfutam versenyre. A verseny a

Ha február, akkor Civil Véradás!

  Ráadásul idén februárban ez nem is akárhányadik, hanem a tizedik alkalom! A véradás önzetlen jócselekedet, mely erősíti az összetartozás érzését, és amellyel a legnagyobb

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content