Újabb támogatások civil szervezeteknek

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Szkaliczki Tünde, a többségi frakció frakcióvezetőjének és Puskás Péter, a kisebbségi frakció frakcióvezetőjének bevonásával polgármesteri döntéshozatalt tartott 2020. november 30-án.

Nehéz anyagi helyzetben is támogatjuk a kerületi civil szervezeteket

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere Szkaliczki Tünde, a többségi frakció frakcióvezetőjének és Puskás Péter, a kisebbségi frakció frakcióvezetőjének bevonásával polgármesteri döntéshozatalt tartott 2020. november 30-án.

Annak érdekében, hogy a súlyos kormányzati elvonások ellenére kerületünk működni tudjon, elfogadták az átmeneti gazdálkodásról szóló rendeletet. Ez azt jelenti, hogy nagy körültekintéssel fog gazdálkodni a kerület a költségvetés elfogadásáig.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat jelen költségvetési helyzetben is fontosnak tartja, hogy támogassa a civil közösségeket. Ezért 5 millió forint támogatást kap a Kék Pont Drogkonzultációs Központ, hogy hatékonyan tudja végezni a szenvedélybetegek gondozását. A Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért tevékenységét 9 millió forinttal támogatja önkormányzatunk. A Sotéria Alapítvány, amely a pszichiátriai betegek nappali ellátását végzi, 3,5 millió forint támogatásban részesül. A Rászorultak Megsegítése Alapítvány téli szociális tevékenységekre 2 millió forint támogatást kap, a Bosco Szent János Ifjúsági és Nevelési Oktatási Alapítvány gyermekétkeztetésre és más tevékenységekre 1 millió forintot. Támogatjuk továbbá a Baltazár Színház tevékenységét azzal, hogy 24 információs felületen önkormányzatunkkal közös kampány zajlik december hónapban.

OSZD MEG HA TETSZETT!

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on linkedin

Nyári táborok támogatása 2023 – információk

Nyári táborok támogatása 2023 – Információk táborszervezőknek Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat 2023. évben is meghirdette a gyermek és ifjúsági nyári táborok támogatását civil szervezetek részére. annak érdekében,

Civil szervezeti vezetői workshop 2023

  2023. szeptember 11-én ismét kezdetét veszi a CIVIL SZERVEZETI VEZETŐ WORKSHOP   A workshop célja olyan információkon alapuló elméleti és gyakorlati tudás, tapasztalatok átadása, amelyek segítségével

Elindult a Civil Üzleti Iskola második évada

2022-ben indítottuk el azt a hazánkban egyedülálló programot, amelynek célja összekötni a kerületben telephellyel rendelkező civil szervezeteket, vállalkozásokat és az önkormányzatot a szorosabb együttműködés érdekében.

Táncolni JóóÓbuda! – Békásmegyer

  Mi lehetne jobb, mint vidám zenére mozogni, táncolni? A Diamond Sportegyesület és Harcművészeti Iskola, amely már 32 éve működik Óbudán, beindította a zenés-táncos rendezvényeket, havi

Idén is tavaszi Római-parti szemétszedés

Május 20-án szemétszedési akcióra várunk mindenkit, akinek fontos a Római-part tisztasága. A Mi Rómaink Egyesület vezetésével és civil szervezetek közreműködésével szemétszedési akciót hirdetünk, hogy együtt

Nyárindító Játékfesztivál

  A nagy sikerre való tekintettel 2023. június 3-án (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal

Skip to content