Újra Játékfesztivál az MKVM-ben, október 16-án

A nagy sikerre való tekintettel ismét egész napos játékfesztivált rendez az homoludens.hu Egyesület és a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum. A pandémiás helyzet miatt tavaly és idén elmaradtak a már hagyományosnak mondható Tavaszi, Őszi és Téli Játékfesztiválok. Most végre megrendezésre kerülhet az Őszi Játékfesztivál az MKVM-ben (Korona tér 1.), október 16-án, 10-18 óra között 5-99 évesek számára.

Gyerekjátékokkal és felnőtt társasjátékokkal várnak minden játszani vágyó kicsit és nagyot egyaránt. Több mint 50 féle, köztük nemzetközi- és magyar játékdíjas játékok: izgalmas, különleges stratégiai-, logikai-, nyelvi- és kvízjátékok, gyerekeknek készségfejlesztő és építőjátékok is kipróbálhatók a nap folyamán a földszinti terekben és a múzeum udvarán. Játékmesterek – önkéntesek, közösségi szolgálatos diákok – segítik az asztaloknál a szabályok gyors elsajátítását, és akár be is állnak egy-egy körre, ha nincs ki a létszám.

 

Aki játszik, nyerhet: kétszer tartanak ajándéksorsolást azok között, akik a pecsétgyűjtő lapokkal igazolva legalább 5-5 játékkal megismerkedtek. Ki szeretné nyújtóztatni lábait? Akkor próbálja ki a dobójátékokat az udvaron, vagy az óriás fajátékokat a Színházteremben! Ott ezen kívül még építőjáték verseny lesz családoknak és a hosszabb, lepakolós, asztali játékok kedvelői az óriási Carcassonne-val is játszhatnak, ahol az egyes lapok mérete 40×40 cm!
Ha nem csak játszanának, akkor kézműves játékokat is készíthetnek a gyerekek, vagy papírhajtogatást tanulhatnak kezdők és haladók, papírrepülővel versenyezhetnek kedvenc modelljeikkel, vagy azokkal, amelyeket a rendezvényen tanulnak meg.

 

III. kerületi iskolai csoportok, osztályok jelentkezését is várják, számukra a rendezvényen igény szerint külön csoportvezetőt biztosítanak és egyedi játékbemutatókat, mini bajnokságokat is tartanak.

 

Akár hozza a barátait, családját, akár itt szerez új játszótársakat, biztosak lehetnek abban, hogy jó hangulatban telnek majd az órák.

 

A Játékfesztivál normál múzeumi belépővel látogatható, és mivel III. kerületi lakosoknak ingyenes a belépés a múzeumba, így számukra az egész napos fesztivál is ingyenes.

 

További információk, jelentkezés:

info@homoludens.hu

homoludens.hu

facebook.com/InternetJatekhaz

 

OSZD MEG HA TETSZETT!

Civil Pont a Római parti Piacon

  A Via Viridis Egyesület szeretné felhívni a figyelmet a tavaly óta futó programjára, mely több helyi civil szervezetnek adott már lehetőséget a megjelenésre, támogatásgyűjtésre

1% kampány, 100% ötlet – Plakátpályázat

  Szükségünk van a civilekre, a civileknek pedig ránk. A személyi jövedelemadónk 1%-ának felajánlása rendkívül sokat számít a civil szervezeteknek, többeknek egyenesen létfontosságú. A legjobbnak

Kié legyen 2026-ban a Balázs Lajos-díj?

  FELHÍVÁS Balázs Lajos-díj adományozására   Budapest Főváros III. Kerület, Óbuda–Békásmegyer Önkormányzat felhívást tesz közzé az Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata által adományozható elismerésekről szóló 17/2021. (IV. 7.)

Áprilisban újra Játékfesztivál!

  Ha tavasz, akkor Játékfesztivál! 2026. április 25-én (szombaton) ismét egész napos játékfeszti­vált rendez a homoludens.hu Egyesület a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. Gyerekjátékokkal és felnőtt

Hírek a civilszférából

Loading RSS Feed

Óbuda aktuál

Loading RSS Feed

Galéria

Skip to content